Pulze logo

    Pünkösd története

    Pünkösd hétfő munkaszüneti nap Magyarországon. Az ünnep kialakulása egészen az ókori időkig nyúlik vissza, hiszen a zsidó nép és a kereszténység fontos egyházi ünnepe is. Ismerkedj meg pünkösd eredetével és a hozzá kapcsolódó népszokásokkal cikkünkben, valamint légy naprakész nyitvatartásunkkal is!

    Az ünnep eredete

    Pünkösd a húsvétot követő ötvenedik nap, mozgó ünnepünk. Neve a görög pentekosztész, vagyis “ötvenedik” szóból ered. A zsidó nép a Pészah szombatját követő ötvenedik napon ünnepelte a befejezett aratást és a Sínai-hegyi törvényhozást is.

    A kereszténység ezen a napon a Szentlélek eljövetelét ünnepli és az egyház születésnapját is, hiszen ekkor alakultak meg az első keresztény gyülekezetek.

    Pünkösdi népszokások

    Az ünnephez kapcsolódóan számtalan népszokás és hagyomány alakult ki az idők során, melyekben keverednek a keresztény, illetve az ősi pogány, ókori elemek. Közös szimbolikájuk a termékenységhez és a házasságkötéshez kapcsolódik. Ilyen népszokás például a pünkösdi királyválasztás, amely egy ügyességi verseny a legények számára. Természetesen nincs pünkösdi király az ő királynéja nélkül. Egy másik kedves népszokás bizonyos helyeken, hogy pünkösd napján zöld ágakat tűznek a házakra, kerítésekre és istállókra, a rossz szellemek, boszorkányok elűzése érdekében. A zöldágazás szokásához kapcsolódik a zöldágjárás is, ami az énekes-táncos gyermekjátékok gyűjtőneve. A jól ismert “Bújj, bújj zöld ág” c. népdal is innen ered.
    Reméljük, hogy a fent említett példák meghozták a kedvedet az ünnepléshez.

    Pünkösdi nyitvatartás

    Pünkösd hétfőn, május 29-én PULZE CARE Ügyfélszolgálatunk is hosszú hétvégén lesz, azonban keddtől a megszokott módon fordulhatsz hozzánk az alábbi elérhetőségeken:

    Ügyfélszolgálat: 06 (80) 088 593
    E-mail: info@pulze.hu
    Nyitvatartás: H-V: 08:00–20:00